Földszint – A Víz

Földszint – A Víz
Földszint – A Víz

Az épület alsó szintje a helyszínhez legszorosabban kötődő természeti elemet, a vizet mutatja be.

Az itt kialakított „játszótér” számtalan izgalmas elemnek ad otthont, ahol maga a víz és a hozzá kapcsolódó tárgyak szemléltetik a víz különféle tulajdonságait. Mindez egy felépített domborzati modellbe ágyazva látható: hegy, gleccser, folyóvölgyek, tavak, hajózó csatornák és a tenger is élethűen idéződik meg a Futurában.

Itt megismerheted a víz körforgásának folyamatát: a felhőképződéstől kezdve egészen a víz tengerbe való jutásáig. A létrejövő felhőből fény- és hangeffektek kíséretében elered az eső, amely a hegyoldalból a folyóba, majd végül a tengerbe jut.

A folyómederben a hajózás érdekességei láthatók. Egy elektronikusan működtethető hajózsilipen keresztül makett hajókat bocsáthatsz vízre, melyek egy tóba érve a három hajókikötő egyikébe irányíthatók. A kikötőkben rakodó rudak segítségével konténereket rakodhatsz a hajókba ki és be.

Nemcsak a tengerszint feletti, hanem a tengerben rejlő természeti jelenségek is megcsodálhatók. Itt megtudhatod, hogyan keletkezik egy örvény vagy a földrengéseket kísérő szökőár, a cunami. Megfigyelhető és szimulálható – a Bermuda háromszögben történőkhöz hasonlóan – a mélytengeri vulkántevékenység, melynek hatására az elhaladó hajók a mélybe süllyedhetnek.

A Szigetköz változatos élővilágát egy 4 részből álló akvaterrárium rendszer mutatja be, melynek medencéiben a gyors folyású, lomhább, állóvizű és mocsári élővilág különböző fajai láthatók. Némely állatfaj nappal rejtőzködik, egy kamera segítségével azonban még ekkor is megfigyelhetők. A Dunakutató tengeralattjáróba beülve egy képzeletbeli kapitány kalauzol el a szigetközi vízterek mesés világába, a kamerán keresztül pedig az elbújó folyami rákok és halak közvetlen közelről szemlélhetők.

További kiállítási elemek segítségével megtudhatod, hogyan működik az ivóvízellátás és a szennyvízkezelés.