FUTURA Interaktív Természettudományi Élményközpont · Mosonmagyaróvár

Családoknak

Pocok mesék

 
avagy kalandok a FUTURA Interaktív Természettudományi Élményközpontban
 
Elkészült hát a FUTURA első foglalkoztató-mesekönyve, melynek főhőse ki más lehetne, mint az intézmény kabalája, a Szigetközben élő északi pocok.
 
Szegény pocoknak a történet elején új otthon után kell néznie, de számos kalandot átélve nemcsak hogy megtalálja a legkedvezőbb élőhelyet, de felfedezi a minket körülvevő természet számos csodáját, és még a világűrbe is kiutazik.
 
A négy részből álló mesekönyv epizódjai egyben a FUTURA négy őselemét, a Vizet, a Földet, a Levegőt és a Tüzet is megidézik, épp úgy, ahogy az épület szintjei követik egymást. A meseszöveg mellett az itt található játékokról, eszközökről is kapunk útmutatót, így a könyvet a gyerekek képzeletét megragadó, bájos illusztrációkon túl fejtörők és eszköz-ismertetések is színesítik.
 
Önmagában, otthoni meseélményként is kiválóan megállja a helyét, de valódi kiállításvezetőként is működik, melyet fektetett, A5-ös mérete miatt a FUTURA-ba látogató családok, vagy az ovis és a kisiskolás csoportok is könnyen áttekinthetnek és használatnak.
 

FUTURA HÍRLEVÉL

Facebook Youtube Google+
TripAdvisor
 
 
"Két órája érkeztünk haza tele élményekkel, új ismeretekkel.
A gyerekek /8./ és mi is , felnőttek szuperül éreztük magunkat!!!!!!!!
Minden : a szállás , az étkezés, a kis vonat, a múzeum, a FUTURA , szóval minden nagyon jó volt! Induláskor azt mondtam: " Túl szép, hogy igaz legyen!". Igaz lett.
Köszönöm a segítségét, valamint kollégáinak is a mosolygós, kedves hozzáállást / nehéz lehet! /.
Már két osztály is érdeklődött a program iránt. Őszintén tudom majd ajánlani Önöket. Egy nagyon kellemes csapatot ismerhettünk meg.
Köszönettel és tisztelettel:
Bozsik Valéria és a 8. osztály Tatabányáról, a Bánhidai Jókai Mór Általános Iskolából"
"Tisztelt Futura!
Szeretnénk megköszönni a vasárnapi ott eltöltött időt, nagyon élményekkel teli volt!
A Tesla küldetés annyira jó, izgalmakkal teli volt,hogy mikor hazajöttünk, gyermekem rajzolt egy FUTURA logót!
Gondoltam elküldöm,és ezzel köszönöm meg az Ő nevében is a csodás napot!"
Hornacsek Gabriella
 
"Csodálatos élmény, nem elég rá egy délután. Jövünk még!"
Nagy Andrea, Győr
 
"Nagyon jól éreztük itt magun-kat. Gratulálunk az ekecsi nyugdíjas klub tagjai nevében!"
Mikos Szabina,
Ekecs (Szlovákia)
 
"Köszönjük, nagyon jól éreztük magunkat. Kitűnő ismeret-terjesztő, szemléletformáló az egész család
(3 generáció) számára."
Szabó-Hidvégi család Zalaegerszeg
 
"Tanulóink és nevelőink számára igazi élmény- és tevékenységközpontú délelőtt volt. Köszönjük!"
Deák Ferenc Általános Iskola Söjtör
 
"Pár órát szántunk a Futurára, de egész napra itt ragadtunk.
Jól éreztük magunkat!"
Süléék Tétről
  
Tűz Víz Föld Levegő